Tél egy kanadai nemzeti parkban                  

Menedék a hóban

(írta: John L. Eliot)

A jegesmedvék októberben kelnek útra, amikor a hosszabbodó éjszakák megdermesztik a Hudson-öbölt, s leesik az első hó. Az öböl sziklás nyugati partja mentén, a sós mocsáron keresztül észak felé, a Churchill-fok irányába tartanak. A júliusi olvadás óta tartó négy hónapos koplalás után lassan itt a vadászidény. Szinte az egész „félhibernált” állapotban töltik: szunyókálnak a barlangjaikban, időnként pedig előjönnek körülnézni a Wapusk Nemzeti Park hatalmas mocsaras területén. Ez idő alatt főleg a testükben felhalmozott zsírkészletükből élnek.

De nemsokára már ismét jég borítja a part menti vizeket. A medvék tudják, hogy észak felé haladva hamarabb bukkannak jégre és fő zsákmányukra, a gyűrűsfókára. Novemberben, amikor a jég általában már elég vastag ahhoz, hogy rámerészkedjenek, hím és nem vemhes nőstény medvék százai kóborolnak messze az öbölparttól, hogy elővigyázatlan fókák légzőlékei után kutassanak. Körülbelül kétszáz vemhes nőstény azonban hátramarad – a Wapusk ugyanis pompás hely az utódok neveléséhez.

„A Wapusk Nemzeti Park több mint fele tőzegláp, néhol majdnem négy méter vastag tőzegréteggel” – mondja a park igazgatója, Cam Elliot. – „Tökéletes terep a jegesmedvék szülőodúinak. Ez az egyik olyan hely a világon, ahol legsűrűbben sorakoznak egymás közelében az odúk – a nőstények nem kevesebb mint ezerkétszázat ástak ezen a területen.”

A wapuski jegesmedvék – a nyugati mocsárvidéki krí indiánok nyelvén fehér medvék – számára ugyanaz a szárazföld és a jég. A 11 475 négyzetkilométer területű park (megközelítően akkora, mint a Yellowstone és a Yosemite Nemzeti Park együtt) azonban sok más fajnak is otthont ad. „A park az északi erdők és a nyílt tundra közötti átmeneti zónában fekszik” – mondja Andrew Derocher, az Albertai Egyetem jegesmedvéket tanulmányozó biológusa. „Csupán néhány olyan hely létezik, ahol a jegesmedvék, a fekete medvék, időnként grizzlymedvék, a jávorszarvasok, a karibuk, a vörös és sarki rókák, a part menti vizekben élő belugák és más fajok élőhelyei átfedik egymást. Meglepően nagy itt a biológiai sokféleség.”

Az erre a vidékre érkező évi több mint 15 ezer látogató mégis inkább a Wapusktól nyugatra lévő Churchill városában vagy annak közelében marad. Az 1996-ban – részben a medvék és barlangjaik területének védelmére – létrehozott nemzeti park megalapítása óta évente száznál kevesebb látogató érkezik.

A magyarázat egyszerű: a Churchill-foktól nyugat felé húzódó part hajlatában a sziklás alapkőzet közel van a felszínhez, ezért a talaj sokkal szilárdabb, mint a délebbi Wapuskban. Így aztán a Churchill-térségben könnyebb gyalogolni, autózni vagy akár – ahogy meg is tették – várost építeni. A talaj itt az utolsó kontinentális gleccser 8000 évvel ezelőtti visszahúzódása óta alakult ki. Ez Kanada egyik legfiatalabb és egyben legvizenyősebb területe. A Wapuskban többezenyi tó és tavacska van – és mocsár, láp, ingovány mindenütt. A tőzegláp veszélyes hely: ha elvétjük a lépést, beleeshetünk egy sekély pocsolya nagyságú és küllemű, valójában azonban akár több méter mély „kútba”, ahonnan igencsak nehéz kikecmeregni. Mindehhez adjuk hozzá a nagy támadókedvvel megáldott temérdek csípős gerinctelent.

A Wapuskban nincsenek utak, nincs vasút, nincsenek motelek – a turisták számára valójában semmiféle szolgáltatás sincs. A vidék túlságosan ijesztő, a medvék túlságosan veszélyesek. Akadnak azért néhányan, akik hajlandók ezer amerikai dollárt fizetni egyetlen óráért, hogy nyáron egy rövid helikopterút végén megnézzenek egy lakatlan medvebarlangot, hogy ősszel elmenjenek egy ideiglenes táborba medvéket látni, vagy esetleg tél végén hómobilra szálljanak annak reményében, hogy újszülött bocsokat pillanthatnak meg.

Az itteni medvék azonban bajban vannak. A Hudson-öbölben élők a világ legdélebben honos jegesmedvéi közé tartoznak, ezért már érzik a globális felmelegedés hatását. A területen több mint 1 fokkal melegebbek a telek, mint ötven évvel ezelőtt. Az öböl jege július vége helyett már inkább július elején elolvad, mondja Nick Lunn a Kanadai Vadvédelmi Hivataltól. Márpedig minél korábban tűnik el a jég, annál kevesebb idejük van a medvéknek fókákra vadászni. Egy vemhes nősténynek legalább 90 kilogramm zsírt kell magára szednie ahhoz, hogy a hosszú éhezés alatt életben tudjon maradni az odújában, ahol akár nyolc hónapot is eltölt. Azelőtt sok olyan fiatal fókát zsákmányoltak, amelyeket az anyjuk július elején választottak el. Újabban viszont a korábbi jégolvadás meghiúsítja a medvék vadászatát, emiatt kevesebb bocs éri meg a felnőttkort.

„Ahány héttel hamarabb olvad el a jég, annyiszor 9 kilogrammal kisebb testtömegűek a medvék, amikor visszaérkeznek a partra.” – mondja Lunn. És hozzáteszi, hogy a medvepopuláció létszáma alig tíz esztendő alatt 1200-ról ezernél is kevesebbre csökkent – és ez a folyamat tartósnak látszik. „Az utóbbi időkig az egyedszám stabil volt. Az 1980-as és az 1990-es évek derekán végzett egyedszámlálás egyaránt 1200 medvét jelzett” – magyarázza Lunn.

A Hudson-öböl déli részéről 2050-re teljesen eltűnhet a jég. Vajon Waspuk medvéi északra költöznek majd?

„Csakhogy a Hudson-öböl északi részén már most kétezer jegesmedve él – folytatja Lunn. – A terület valószínűleg nem tud többet befogadni. A környezet olyan gyorsan változik az öbölnél, hogy eljöhet a nap, amikor az öböl már nem tarthatja el a medvéket.”

A Waspuk medvéinek a megmentésükért létrehozott parkban mind hosszabb és hosszabb időt kell a parton tölteniük és kóborolva várniuk a jégre. Tőlük északra a világ körülbelül 25 ezer megmaradt jegesmedvéje járja az Arktiszt. A klíma melegszik: mi lesz a sorsuk?

(National Geographic   2005. decemberi száma)