Első nap az első bében

Haja, haja, hé! Megnyílott az ELSŐ BÉ! Vackor hátán iskolatáska, apró lépteit szaporázza, szeme előtt nagy fehér tábla: KÖKÖRCSIN UTCA – olvassa Vackor. – Eredj, fiam, az iskolába! Megy, megy, megy az apró, megy a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. Iskola előtt megáll. Nézdegéli a kapuját. – Nohát – mondja. – Ilyen csudát! Nagyobb mint az óvoda. Indulás, Vackor, nosza! – S a kapun besétikál. Haja, haja, hé! Orra előtt kitárt ajtó, rápingálva: ELSŐ BÉ! Ajtóban néni: Demény Eszter, int a piszének, s nevén szólítja: – Ha hívlak, akkor gyere is, Vackor, ne kelljen hívni téged ezerszer! Tanító nénid leszek, gyere, te mackógyerek. Odabenn ELSŐ BÉSEK vidáman nevetgélnek: Nagy Balázs – egy, Kormos Luca – kettő, Keszthelyi Dani – három, Hidegkuti Márti – négy, Zelnik Bálint – öt, Parancs Panni – hat, Domokos Matyi – hét, Maros Donka – nyolc, Csukás Pista – kilenc, Zachár Zsófi – tíz. Tíz, tíz, tiszta víz, sok gyerek, sok cseprő-apró, tizenegyedik közöttük az a boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó. A sok benti suttogás lesz végül nagy zajogás. Sűrű a kedv az iskolapadban, s amikor belép piszén piszénk, viháncos harsány nevetés csattan: – Haja, hé! Nézzetek! Ez egy mackógyerek! De akkor Eszter néni az osztályt végigméri: – ELSŐ BÉ! Figyelem! Most egy kis csend legyen! Ez a kismackó Vackor! Nagy kár, hogy ilyen boglyos, hogy a bundája lompos, hogy loncsos és bozontos, de csöppet se kolontos, és ha okosak vagytok, nem nevetitek akkor. Igazán nem tehet róla, hogy ilyen az a bunda, de ő már többet is tud, mint azt, hogy „brumma! brumma!” Veletek együtt megtanulja, amit tanulni kell! Hát ezt a piszét társnak csak fogadjátok el!

Vackort Domokos Matyi mellé leülteti, mivelhogy őt a csöpp bocs már régen ismeri. Előtte Csukás Pista ül, mögötte Zachár Zsófi ül, a katedrán pedig Eszter néni ül egyedül. Az osztálykönyvet kinyitja, és apró gyöngybetűkkel mindük nevét beírja. Egyszer csak Vackort kérdezi: – Mi a papád neve? Vackor zavartan dünnyögi: – Mackor az ő neve… – Mi a foglalkozása, mondd! – Az biza medveség… (Erre kitör a nevetés, hogy belezeng az ég!) – Milyen medveség, kis piszém? – Hát… izé… erdei… – Vackor! Az nem foglalkozás! – De hiszen medve a papám, barna bundája van neki… Akkor Eszter néni föláll, és Vackort megsimítja, – No, ülj le szépen, kis piszém. – S nevét a könyvbe írja. Ismerkedik egymással a sok nyüzsgő gyerek, de Vackor áll közöttük, hüppögve pityereg. Domokos Matyi kérleli: – Ne sírj, kis boglyosom! Ez itten már nem óvoda, ha nevetnek, ne nézz oda, semmit ne végy zokon. Zachár Zsófi is mosolyog, s vele Kormos Luca, aki a padban imbolyog, mint egy kölyökruca. Végül megenyhül csöpp szíve, és már velük nevet, dúdol velük hazafelé egy kedves éneket: „Egy boszorka van, három fia van, iskolába jár az egy, másik bocskort varrni megy, a harmadik ül a padon, a dudáját fújja nagyon, dana-dana-dan…” Fényesen sütött a nap, igen magasan, tetszett neki az az ének, s örült, hogy a kismedvének fényes kedve van. És hazament akkor ebédelni Vackor.